7. Hogyan válhatunk jó projektpartnerré?

7.1. Mire kell figyelni pályázat készítése során?

A partner felelőssége a pályázat készítése során kezdődik. Ebben a szakaszban, ha partnerként hívnak meg minket, elengedhetetlen, hogy: ismerjük a…

A partner felelőssége a pályázat készítése során kezdődik.

Ebben a szakaszban, ha partnerként hívnak meg minket, elengedhetetlen, hogy:

  • ismerjük a felhívást, a kötelezettségeinket és a jogainkat, valamint a projekt konkrét céljait és azt, hogy mit vár el tőlünk a koordinátor
  • világossá tegyük saját tapasztalatainkat, amellyel a leginkább hozzájárulhatunk a pályázat megvalósulásához
  • világossá tegyük, hogy a projekt melyik tevékenységekben veszünk részt majd feladatvezetőként, és hol leszünk támogatók, megvalósítók.
  • előre tudjuk látni, hogy mennyi erőforrásra (emberi és pénzügyi) lesz szükségünk, és mit tudnánk a konzorcium rendelkezésére bocsátani (szakértelem, eszközök, terek stb.)
  • képes legyen előre jelezni, hogy hány embert - kedvezményezettet vagy érdekeltet - vonhatunk be a projekt tevékenységeibe
  • támogassa projektkoordinátort megfelelő időben

Ha a partnerek képesek minden kérést megfogalmazni, akkor a projekt jóváhagyását követően sokkal könnyebb feladatainkat a lehető legjobb módon végrehajtani, és meglepetések nélkül elérni a projekt végső célkitűzéseit.

Posted 3 years ago

7.2. Hogyan legyünk támogató, segítő projektpartnerek?

A partner az, aki a koordinátorral együtt részt vesz a projekt megvalósításában. A partnernek különböző szerepei lehetnek, gyakran a vezetővel…

A partner az, aki a koordinátorral együtt részt vesz a projekt megvalósításában. A partnernek különböző szerepei lehetnek, gyakran a vezetővel együtt döntenek, a projekt szervezeti igényei, valamint a partner képességei és lehetőségei alapján. Az egyik legalapvető szerepe egy partnernek többek között például a különböző kirándulások megszervezése, melyekre egy európai projekt lehetőséget nyújt, vagy különböző rendezvények, mobilitási és más projektelemek szervezése.

 

A jó partner jellemzői:

1. Szenvedély, motiváció, lelkesedés

2. Gyorsaság: pontosság és gyors reagálás

3. Kíváncsi: kíváncsiság, hajlam a kérdések feltevésére és elmélyítésére

4. Hatékony kommunikáció: a kommunikáció ismerete a partnerségen belül és kívül

5. Megbízható: megteszi, amit mond, megteszi, amikor azt mondja, hogy megteszi - alapvető a feladatok eredményes átruházásához

6. Megosztja meg a projekt jövőképét és céljait

7. Csapatjátékos

8. Magabiztos, autonóm és képes önállóan dolgozni, ellenőrzés nélkül.

Posted 3 years ago